Történetünk

A Zemplén-hegyég és az Alföld találkozásánál, a Tokaj-hegy lábánál, a Tisza nyugati partján, a Taktaköz érintetlen környezetében fodrozódik a Kis-Tisza vize.
A Kis-Tisza mellett lévő, történelmi múlttal rendelkező, 850 lélekszámú kis falu Tiszaladány.
Tiszaladányt, az egykori kosárfonó falut régen "Tokaj éléskamrájá"-nak hívták. Ma is főként mezőgazdasági munkákat végeznek az itt élő emberek. Országos hírű a ladányi burgonya innen ered.
Nagy szeretettel várjuk családias, külön bejáratú falusi üdülőházunkba.

Vízparti kertünk felsőrészén elhelyezkedő üdülőházunk közvetlen szomszédságában nincsenek lakószomszédok, ezért ők nem zavarhatják pihenésüket és az üdülőink hangos jókedve sem zavarhat senkit. A hatalmas díszkertben nincs más dolguk, csak hogy kikapcsolódjanak, és jól érezzék magukat.
Szobáink egyszerű kivitelűek, tiszták, barátságosak, családiasak. Vendégeinket tiszta, felhúzott ágyneművel, törölközővel, megvetett fekhelyekkel várjuk, a televízióról, rádióról, olvasnivalóról mi gondoskodunk.

Étkező-nappalink verandaszerűen körben ablakos, lambériázott. Az asztal kényelmes mérete alkalmas gyertyafényes családi lakomákra.
Konyhánk jól felszerelt: mosogató, hűtőszekrény-fagyasztóval, gáztűzhely, edények, étkészlet, evőeszközök, poharak, kávéfőző, stb. megtalálhatók.
Fürdőszobánkban mosdó, kád zuhanyrózsás keverő csapteleppel, WC, tükör, kézi hajszárító, egészségügyi láda található.
A kertünk 3388 m2. Virágzó díszfákkal és díszcserjékkel, évelő virágokkal szegélyezett, intenzíven karbantartott gyepfelület várja a kikapcsolódni vágyókat, mely tökéletesen alkalmas napozásra, focizásra, tollasozásra, bukfencezésre, természet megfigyelésére, szabadtűzi sütésre-főzésre, stb., sőt még fejen állásra is. Az autóval a kertben lehet parkolni.

Vízpart, Horgásztanya:

A kertünk végében gyönyörködhetünk a Kis-Tisza szépséges és egyedülálló élővilágában. Jelenleg a homokos strand kialakítása folyik, de a vízben pancsolni, horgászni zavartalanul lehet.
A vízparton álló 15 m2-es horgásztanya és az előtte lévő 20 m2 fedett terasz, esőben és tűző napsütésben is védelmet nyújt a horgászat szerelmeseinek. A téli lékhorgászoknak kellemes felmelegedést nyújt a hőszigetelt félkörpanorámás fakunyhó.

A faluban élelmiszer áruház, zöldséges, fagyizó, italbolt található. Lehetőség van lovaglásra, pónilovaglásra, lovas oktatásra, szekerezésre, lovasszánkázásra, tehénfejésre, lovaskocsis szénagyűjtésre, tokaji szőlőszüretre, stb. Szívesen ajánljuk a Tiszaladánytól 6 km-re lévő Tokaj városában városnézéssel és múzeumlátogatással egybekötött borkóstolást.

A szobaárak tartalmazzák: konyha, fürdőszoba, étkező és ezek berendezéseinek használatát, ágynemű használatot, vendégek távozása utáni takarítást, az 1/3 hektáros díszkert és vízpart használatot, gépjármű parkolási lehetőséget, hatalmas nyugalmat és csendet, melyet egy vízparti kert tud nyújtani a Tokaj-hegy lábánál, a Zemplén-hegység és az Alföld találkozásánál.

Szeretettel várjuk Önt egész évben

Paróczi család


© 2002-2023 Kis-Tisza Apartmanházak
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!